A Kutyák Önzetlen Szeretete – Az Ember egyetlen igaz Barátja

Az egyetlen abszolút önzetlen barát, akire az ember szert tehet ebben az önző világban, az egyetlen, aki sosem hagyja el őt, az egyetlen, aki sosem hálátlan és hűtlen hozzá – az a kutyája.

A kutya az, aki mellette áll jóban-rosszban, egészségben és betegségben. Képes a hideg földön aludni ott, ahol a barátságtalan szelek fújnak, és ádázul zuhog a hó, csakhogy gazdája oldalán lehessen. Megnyalja azt a kezet is, amiben éppen nincs élelem, amit felajánlhatna. Nyalogatja a sebeket, és enyhíti a fájdalmakat, amelyek a világ kegyetlenségéből fakadnak.

Úgy őrzi a koldus álmát, mintha az egy herceg lenne. Amikor minden más barát elfordul, ő ott marad. Amikor a gazdagság szárnyra kap és tovaszáll, a hírnév elhalványul, a kutya szeretete akkor is olyan állhatatos marad, mint a nap, amely felkel az égen.

Ha a sors úgy hozza, hogy gazdája elhagyatottá válik a világban, barátok nélkül és hajléktalanul, a nemes lelkű kutya nem kér más kiváltságot, mint hogy elkísérhesse őt, hogy megvédhesse a veszélyektől és enyhíthesse magányát.

És amikor eljön az utolsó felvonás, és a halál magához ragadja a gazdát, s testét a hideg földbe fektetik, ott fekszik majd a sírhalom mellett a nemes kutya: feje a mancsai között, szemei bánatosak, de éberek, hűségesen és igazán még a halálon túl is.